Canon 7d – nem lehet kikapcsolni

Tulajdonképpen bármilyen kamerával előfordulhat

Ez most egy olyan 7d-vel történt, amit a tulajdonosa vakuval együtt fejreejtett, ettől kiszakadt a vakutartó, de úgy, hogy az alatta lévő fólianyákból is kiszakított darabkákat. Előbb próbáltam megjavítani, de sajnos az a fólianyák kétrétegű, túl sok minden szakadt el benne. A belső vaku már működött, külsővel nem.

Úgy döntöttünk a tulajdonossal, hogy az ebayről vásárol hozzá egy bontott felsőrészt. Meg is találta ezt itt lentebb. LCD nem volt benne, de az eladó szerint kifogástalan állapotban, stb., stb.

 

7d top cover 1

7d top cover 2

At ebay-szöveg szerint tehát “good condition and works perfectly”. Nagyszerű. Átraktam róla minden hiányzót a régi alkatrészről, ellenőriztem a fókuszolást, fénymérést, vakut – minden rendben volt.

Összeraktam, újabb, végső ellenőrzés. Minden rendben volt – csak éppen nem lehetett kikapcsolni….

MIIIIIIIIII?!?!?!?

Na jó, biztosan a kapcsoló (egyszerű forgó érintkező a fólianyákon.Ellenőriztem rövidzárra. Semmi. Megnéztem a másikat (az erdeti szakadtat. azzal minden rendben volt..

Egy csomó szét-össszeszerelés és káromkodás után megnéztem egy agyító alatt a nyákot. Aztán mikroszkóppal is.És akkor ezt találtam:

 IMG_6141   IMG_6146_marked

Egy gyanús kis oxidpöttyöt. Kimértem újra a kábelt, de ezúttal szakadásvizsgálat helyett ellenállásméréssel.

IMG_6148   IMG_6150

Nos, a multiméter 150 ohmot muatott, ez pedig az elektronikus áramkörnek nyilván elegendő, a vezeték belülről valószínűleg 10 kohmmal van felhúzva a pluszra, azzak pedig a 150 ohm simán megbirkózik – ezért viselkedett úgy, mintha zárlatos lett volna.

A magyarázat egyszerű: szakadásvizsgálatban a multiméterek a 20-30 ohmot tekintik küszöbértéknek….

Az oxidpöttyöt levakartam, a zárlat eltűnt, most mindenki mosolyog és boldog. Csak éppen több mint két órát dolgoztam hiába, mindössze azért, mert egy rohadék ebayes eladó hazudik.

Utóbb kiderült, a belső vaku sem éppen tökéletes (szerintem átüt). De ennek a hibafeltárása már egy következő történet lezs – már ha egyáltalán.

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük